Search
  • Diatalk

Vénasszonyok nyara

A kórház épületének 7. emeletén a júliusi rettentő forróságot megtörte a felfrissülést hozó lágy szellő, amelyet a nyitott ablakok a kereszthuzat kézfogásában engedtek be a váróterembe. Egy-egy akarnok szél belekapva a poros, rozsdabarna függönybe a magasba emelte azt, amíg tovasuhant elveszni az öreg folyosókon. Ahogyan órákig ültem a rendelő egy beeső kis ficakjában, könyvem az ölembe fektettem és csendben szemrevételeztem a sok idős asszonyt.

Némelyik még most - a nyári meleg kellős közepén - is - stílusos ruhában, végtelenségig elegánsan üldögélt várva, alázatos végtelen a sorát. Megint másik frissen festett hajjal, napszemüvegben, maximum huszonéveseknek ajánlott ruhadarabokban, akkora ékszerektől fénylett, amiktől azt a benyomást keltette, hogy ő lehetne a teremben a legboldogabb karácsonyfa. A többség a maga fehér holló megjelenésével, már fülbevaló nélkül, púder és pasztellszínekben diskurált.

Csendben figyeltem az évektől meggyötört arcokat. A fáradt tekinteteket, a kékülő lábakat, a már rég nem egyenes tartást. Ahogyan ültem ismét ítélkezésbe feledkezve, azon jártak a gondolataim, hogy egyszer - ha minden jól alakul - én is megöregszem. Ahogyan most szaladnak az évek, egy pillanat alatt leszek én is anyóka, aki remélhetőleg hozzájuk hasonlóan hamar fog barátokat találni bárhol a világon, a boltban, a színházban, a parkban.

Ahogy a forróság némán begyűrűzött és fogyatkozóban volt a tiszta levegő a mamókákat hallgatva elkalandoztak az én gondolataim is. Azon kezdtem el merengni, hogy mi is az életem értelme.

Az egyik dicsekszik az unokák számával, a nagy családdal. Azokkal a közös vasárnapi ebédekkel a kertben a családi ház mögött, ahol a nagy asztal körül szaladgáló gyerekekre minduntalan rá kell szólni, míg azok el nem foglalják magukat a hinta és homokozó között szlalomozva. A másik végtelenül büszke arra, hogy még mindig dolgozik, viszi a vállalkozást, amit olyan nagy munkával épített fel. Gyermeke ugyan nincs, de a férjével a mai napig sokat utaznak, amelyekről - az akkora lakásban, ahol egész nap kergetőzhetnének - a sok emléktárgy kirívóan árulkodik. A harmadik későn szült és a kicsi fiaival dicsekszik, akik az elmondásából ítélve több, mint tökéletesek. Az egyik, az igazán jóképű, erősen munkamániás, megrögzött agglegény típus, a másik pedig szabadelvű művész. Az utolsó táncol és máig a hobbijának él, ahogyan azt tette 52 éven keresztül. Van egy kutyája, macskája is kettő, egy lánya és egy férje a temetőben, akit minden héten meglátogat. Ahogyan ment az időskori boldogságmeregetés elgondolkoztam, hogy engem melyik képnek az elmesélése tenne majd egykoron boldoggá. Mi lesz nekem a boldogság, az elégedettség, a siker, ha egyszer visszagondolok majd az életemre. Azt hiszem az én időskori boldogságkép ez lenne: A harmincas éveim elején szültem gyermekeket, miután tanultam, utaztam, élveztem az életet, felépítettem a karrierem, a vállalkozásom. Hosszas válogatás után megállapodtam egy remek férfi mellett, aki motivált, ambiciózus, vicces, lojális, szerető családapa és a társam több mint 35 éve. Ahogyan fiatal koromban rendszeressé vált, hétvégente nagy családi összejöveteleket tartunk, és az unokáimmal minden vasárnap közösen készítem el a desszertet. A ház, amiben lakom tiszta, tágas, fényes és tele van nevetéssel telt emlékekkel. Lévén nagy a család, nagy a hűtőszekrény is, ami biztosítja a tökéletes felületet a 111 hűtőmágnesnek, amelyek azokról a helyekről származnak, ahol életünk legszebb emlékeit gyűjtöttük és amelyeket néhány havonta újabb darabbal egészítünk ki. A gyermekekkel, és unokákkal nevetünk, táncolunk és énekelünk….

…és ahogyan a hőségben mosolyogva ábrándoztam hangos sípolás kíséretében ismét felvillant egy sorszám a kijelzőn; ideje volt elindulni.

3 views0 comments

Recent Posts

See All