Tisztelt Szülők!

Tisztelt Szülők!

Lányuk a múlt éjszaka megrendezésre kerülő, diákoknak szervezett eseményen (értsd: házibuli), egy másik intézmény fiú diákjával kezdeményezett nem megfelelő viselkedést, majd töltötték 'együtt', felnőtt felügyelet nélkül az éjszakát.

Szeretném felhívni szíves figyelmüket, hogy javasolt lenne rövid időn belül beszélgetést kezdeményezniük és lehetőség szerint kialakítaniuk gyermekükkel egy személyes viszonyt, ahol Önök nincsenek - a jelenlegi pozícióhoz hasonlóan - kirekesztve a gyermek ezen életterületéből/életszakaszából.

A legutóbbi szülői értekezleten megbeszéltek szerint, a legközelebbi alkalommal szintén küldök Önöknek figyelmeztetést gyermekük ilyen típusú viselkedéséről.

Kellemes hévégét kívánva, Tisztelettel:

                                Az Élet.

Na Tisztelt Szülők, ez az az üzenet, amit sosem fogtok megkapni! Az élet rólatok sem adott le helyzetjelentést, amikor fiatalok voltatok, pedig tudjuk, hogy mind voltatok a gyerek helyzetében.

Vagy mégsem?

Egy iszonyatosan elkorcsosult világban élünk, ahol az egymás kihasználása éppen olyan természetes, mint az Alattomos (FYI: egy alkoholos rövidital) mellé Fröccsöt kérni kísérőnek.

Olyan társadalomban, ahol a nagy egyenlőségért és emberi jogokért való küzdés mellett elfelejtettünk olyan dolgokért is küzdeni, mint az erkölcs, vagy a lelki védelem. Most jönnek a vállvonogatások és a következő pikírt stílusú szülői mondatok: „Az én gyerekem nem ilyen!” „Az én lányom nem egy rossz ribanc!” „Az én fiam nem füvezik!” „Az én lányom még szűz! Hiszen még csak 15 éves!”.

Gyors kérdés: Biztos vagy benne?

Persze-persze, megvannak a kivételek. Most a nagytöbbségről beszélek. Méghozzá kizárva azokat a gyerekeket, – és itt első sorban a lányokról beszélek – akinek a szülei pont magasról tesznek arra, hogy a gyerekük kiskorúként éppen hol tölti az estéket. Mert ilyen is van. A célom, pedig nem felettük pálcát törni.

Akikről én most egy gyors képet szeretnék adni nektek, azok a ti „jól nevelt, jó tanuló, ügyes, okos, és végtelenségig kedves” kislánykáitok. Ti, akik buborékban és cukorpapíros szeretetben nevelitek/neveltétek a gyermeket, nektek van egy kedvenc mondásom, amivel jól lehet jellemezni a mai szülő-gyermek viszonyokat.

„Aki fenyítve nevel, az hazudni tanít.”

Ez a fenti gondolathoz olyan formában köthető, hogy a gyermeket nem kell feltétlen megfélemlítenetek, vagy ultimátumot adnotok az ismerős mondatokkal, mint az „Amíg az én kenyeremet eszed az van, amit én mondok”/”Amíg tőlem kapod a zsebpénzed nem találkozol ilyen emberekkel, megértetted?”. Nem. A ti esetetekben ahhoz, hogy a gyermeketek hazudjon nektek elegendő, hogy úgy érezze a sok jóért /szeretetért/szép ruháért cserébe tartozik nektek azzal, hogy az elvárásaitoknak megfeleljen, vagyis: Ne legyen például egy rossz ribanc. Legalábbis ne úgy, hogy ti erre rájöttök.

Kedves Szülő, vegyél egy nagy levegőt, a java még csak most jön…

Az elkanászodás nem egyetemen kezdődik. Manapság nem a gólyatáborokban pukkadnak ki a gyerekek buborékjai, amikben nevelve voltak azzal, hogy a különféle alkohollal tarkított játékok után „picsa-részegen” valamelyik másik kar gólyafiúkája mélyen belemarkol a formás kis fenekébe. Sőt, le is smárolja!

Ja, hogy ezt sem tudtad? Várj, továbbmegyek. Most viszont nem a gólyatáborban folytatom a csúf igazságot, mert, mint ahogy már említettem, a felnőtté válás nem itt kezdődik.

Vegyünk egy középerős példát. Egy olyan (névtelen) fiatal lány napját, akinek a szülei igazán jó körülmények között nevelik a csemetét, és akiknek abszolút bizalmuk van a gyerekben. A leányzó nemrég töltötte be a 17. életévét és már egy éve nem szűz. Természetesen erről sem anyuci, sem apuci nem tudnak, mert „az milyen ciki már ilyenről az anyáékkal beszélni”. Puff bizalom.

Szóval alanyunk péntek reggel 8 órakor az iskolában kezd, itt van délután fél kettőig. Miután otthon megebédelt, nyargal edzésre, de még be sem fejeződik a táncóra, a feje máris az estén pörög. A mai cél: „Jól berúgni, aztán egy rakás képet postolni a csajokkal, hogy megmutassam annak a köcsög Tominak, hogy tökre nem vagyok magam alatt”. – Tomi helyében tuti elhinném, hogy a csaj ’tisztaboldog’…

Ugorjunk az estére, ahol a szülők tudják, hogy a gyerek bemegy a körútra és majd egy barátnőjénél alszik. Mivel fél 9 körül bent van a kocsmában, és „dögös, mint állat”, meg sem kérdezik, hogy hány éves. Ehhez komolyan hozzájárul a tény, hogy olyan mélyen dekoltált felsőben, és brutál sminkben feszít, hogy a plusz 5 év alaphangon adódik a korához. Elfogyott az első, második, harmadik fröccs, mellette egy sor színes-szagos feles… a szokásos. Miután „betelt a teló képekkel” és a haverok kirángatták végre a csajokat a romkocsma slozijának tükre elől, indulás van tovább a város egyik szuperfelkapott helyére, de előtte még egy gyors borvásárlás a sarki kisboltban, mert ugye „iszunk, miután ittunk, de mielőtt még inni mennénk”. Mivel dugóhúzó nincs a kistáskában: rúzs elő, dugó benyom, kislány iszik, erkölcs torzul – tehát mehetünk bulizni. A hely előtt álló biztiboyok elvileg elkérték, elvileg meg is nézték a személyit, de a hölgy esetében valószínűbb, hogy pusztán protokoll és/vagy facekontroll okán, mintsem a nagykorúságot igazolandó.

Lánykánknak a parketten pusztán hetes darab percet kellett „magányosan” lejtenie, máris jöttek a kérők. Derék legények a világ minden tájáról, hátulról, alátáncolva hősnőnknek, akinek annyira felment időközben helyes kis fejébe az alkohol, hogy nagyjából édesmindegy már neki, hogy kik kőröznek körülötte, keselyűset játszva. Az „urakat”, pedig rabul ejti a gyenge angol/erős magyar akcentus….nade, márcsak nem zavarja őket, lévén, hogy nem beszélgetni járnak ide, nem igaz? Nade 11 perc… 11 perc és már egymás szájában vannak. Nem feszegetném, hogy a pasi kihasználja-e, vagy pusztán él az este adta lehetőséggel…

Ismerem a lányt, de megígértem, hogy pusztán megfigyelek és nem avatkozom be az este egyetlen pontján sem. Egyrészt, mert „nem vagyok az anyja, nem az én dolgom”, másrészt, mert a lánynak már leér a lába a földre és képes önálló döntést hozni – értsd: Önmagáért felelős!

Nem, nem itt hagyom abba. Még egy gyors példa egy hímnemű egyeddel.

19 éves, angyal-formálta arc, kisportolt fiatal test, jó kiállás, remek megjelenés. Találkozik a haverral, annak körúti lakásán, megisznak pár sört, aztán lemennek pörögni. Vadásszák a csajokat a klubbok fülledt zajában, és a srác rögtön el is engedi a bajait és napi rutint, miközben zsebébe nyúl, ahol félretolja a telefonját és kiveszi egy kis műanyag dobozt. Megvan az anyagi bázis, megvan az indíttatás így megvan a drog is.

Ez a sokak szemében felháborító, erkölcstelen, ribancos és romlott hozzáállás az, ami jellemzi a mai estéket. Ez az új világrend. Ez az új „normális”. Ez az új szocializációs minta. Nem, nem feltétlenül jó. Nem, nem feltétlenül erkölcsös, de ez ma a helyzet. Azért, mert valaki nem akarja meglátni, meghallani, még ez van.

Mint szülő, pusztán reménykedhettek abban, hogy helyesen, transzaperns módon neveltétek a gyereket. Reménykedhettek, hogy elég okos lett és figyelt, amikor megosztottátok vele a korábbi történeteiteket, előtapasztalataitokat, amikből tanulhat és/vagy párhuzamot vonhat a saját kis életében.Hihettek abban, hogy elég okos; és abban, hogy alkohol mellett óvszert is vesz és kellőképpen nyitott és őszinte, hogy veled/veletek, mint szülővel ne csak akkor beszéljen, ha szüksége van valamire, vagy ha baj van.

Tehát, mint felnőttnek, nem ítélkezni kell, és pálcát törni, vagy rosszabb: homokba dugni a fejeteket, hanem felismerni, megérteni és odafigyelni a gyerekre.