Search
  • Diatalk

Ő meg az új nő

Egy társaságban vagytok. Még mindig. Technikailag az emlékeken és az egymáson/egymással "elbaszott" időn kívül semmi nem köt már benneteket, de időről időre eljön az a kikerülhetetlen helyzet, hogy édesen, mosolyogva el kell töltenetek pár órát a többiek kedvéért. Alapvetően ez még csak nagyobb kihívást sem jelent egyikteknek sem, hacsak nem akarod kényszeresen bizonyítani a pasinak, hogy "rohadjmegénnélküledisboldogvagyok". Ilyenkor a plusz 1 óra alaphangon adódik hozzá az egyébként sem 2 perces női készülődési státuszhoz. Nade mi van akkor, ha tudjuk, hogy az Ex, becsajozott. Vegyük továbbá azt az esetet, amikor nem opció, hogy valami gagyi kifogással lemondjuk a megjelenést a baráti összejövetelen.

Szóval ott az új lány. A női FBI (facebookinfo) 1x1 alapján már csak azt nem tudod, hogy napjában hányszor mos kezet, tehát akár legjobb barinők is lehetnétek, de hát már csak te vagy az Elődje. Ilyenkor fennáll egy nagyon groteszk helyzet, amiből nem nagyon van megtanulható, követendő viselkedésminta. Legyek kedves, legyek közömbös, vagy épp egyenesen hideg? Mi az, amivel nem váltom ki senki ellenszenvét? Nem elvárható, hogy a társaságon belül visszaigazolást kérjek bárkitől, hogy "ugye én jobb vagyok/ugye mi szebbek voltunk együtt", hiszen az új lány is lehet "komoly". Nem kisfokú energia és intelligencia szükséges ahhoz, hogy egy ilyen szituációt normálisan kezeljünk.

Kérdés, hogy a lány mennyit tud rólad/rólatok. Ha igazi Ribi és ő sem tudja hol a helye, elképzelhető az a mondat, ami esetemben már elhangzott és csak az „évek és a rutin” adott csodás kiutat egy gyönyörűen és lazán vett hazugsággal. Szóval a lány az első adandó alkalommal, hogy négyszemközt maradtunk (mert kb. elkerülhetetlen, hogy a mosdóban valahogy ne kelljen összefutni) megkérdezte édes őzike szemekkel, hogy "Ugye milyen szépek vagyunk (az exeddel)?" Ilyenkor az első, ami az eszembe jutott az, hogy közlöm vele, hogy a "jóku*****ád", de hát ugye az illem ilyenkor sem hanyagolható - lévén, hogy igazi Nők vagyunk, - így a válasz egy talán kissé túlzottan is magabiztos "Igen, gyönyörű pár vagytok" lett.  Megkapta azt, amiért jött. Lefektette a saját rózsaszín szögesdrót határait, ezzel biztosítva a további biztonságos előmenetelét a bandában.

Másik kimenetel lehet, hogy te kezdesz el vele lányos zavarodban szívózni, viszont ezzel lehet, hogy az exeddel való viszonylag normális viszonyt, a többiek lojalitását és a hangulat teljes lerombolását kockáztatod. Okosabb nem belemenni olyanba, ahol nem tudod, hogy a kimenetel esetleg nem a te bőrödbe kerül. A ’sose becsüld alá az ellenfeled’ tökéletesen működik, és ha már jobban megbarátkoztál a szituval/csajjal, akkor már ügyesebben vághatsz bele egy "szarbaalázlak"-ba.

Mondanom sem kell, az alkohollal ilyenkor csínján kell bánni, mert az segít az ilyenkor belül egyébként is hullámzó érzelmeket hisztiző kimkardashian stílusba tolni és tönkretenni az estét meg a jóneved. Tehát ilyenkor a te szereped a következő: kedves vagy, szép vagy és higgadt. Ez a kulcs. Senkinek és neked sincs szükséged egy másnapi gyomorgörcsre, hogy milyen hülyén viselkedtél. A társaságban te vagy régebb óta, de semmire nincs garancia ebben az életben. Mindenki pótolható.

Másik jogos felvetés az, hogy vigyél-e valakit? Ez a 21.század. Igazából - ha ügyesen csinálod - pont 25 perc alatt be lehet úgy pasizni, hogy a másik fél könyörög érted (Természetesen ez nem feltétlenül a lelkedre való vágyakozása a másik félnek). Jól teszed, ha egy friss husival jelensz meg? A többieknek is levágós lehet, hogy még képlékeny a dolog. De természetesen sokkal magabiztosabb az ember egy - ha mázlid van sexy - erős hátország kíséretében. Milyen kapukat döngetsz ezzel? Hány kérdés vetődhet fel és milyen érzéseket váltasz ki? Valamint teljesen jogos a mennyire számít megfutamodásnak kérdés, ha jön egy utánfutó. Hiszen ha nem vagy kapcsolatban is elő- és eladhatod magad úgy, mint egy filmcsillag. Ehhez nem kell mást tenned, mint kifelé tudatosan mutatni - persze nem kis erőfeszítés árán - hogy teljesen ura vagy a helyzetnek, az életednek, akkor is, ha épp akkor az idegállapotod ott tart, mint Britney Spears borotvával a kezében, mielőtt megvált hajzuhatagától.

Te vagy a Nő. Te vagy felelős magadért. Mindig minden körülmények között. Üss azzal nagyot, hogy mosolyogva nézed végig azt, ahogy a kapcsolatuk leépül. Ha elég erős vagy még egy új barátra is szert tehetsz a lány személyében. És habár elég absztrakt kép lenne, ezzel nem kicsit ütnél az exeden.

#ex #magadertfelelsz #igazinő

8 views0 comments

Recent Posts

See All