Search
  • Diatalk

Lóci óriás lesz

Ritkán utazom a Kisföldalattin. Egyszerűen már nem visz arra az utam, mint korábban, pedig lényegesen bájosabb eszköz, mint a hármas metró vagy egy zajos troli. 

A minap, azonban ismét volt szerencsém igénybe venni röpke 3 megálló erejéig, mialatt megfigyelhettem, ahogyan egy féltő anyuka 2 éves forma kisgyermekét tanítgatta a szociális interakciók szabályaira fejhangon visító csatakiáltásokkal. A kölyök a maga cuki és könnyed, ellenben überhaszontalan módján olyan interaktív - minden utast bevonó - show-t nyomott le ezalatt a rövid idő alatt, hogy az anyja nem győzte kapkodni sem a fejét, sem a lábait. Gyerekkorom kedvenc versére emlékeztetett a helyzet - Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz remekművére, ahol a gyermek azért csintalan, mert elnyomottnak érzi magát a nagyok világában és igényli a felnőtt figyelmét. Szóval nevezzük a kicsit Lócinak, megkapta a vágyott figyelmet mind a 17 utastól, míg a mama 15-összeszedem-a-gyerekem-kalória elégetése közben ezekkel a szavakkal nevelte mind a picit, mind az utasokat: "Gyere vissza, és kapaszkodj, mert el fogsz esni! Süket vagy édes gyerekem?!? El fogsz esni!"

Az én gyermektelen, fiatal, fruska, fejemen átfutó első gondolat az volt, hogy: "És akkor mi van?" Elesik egyszer, elesik kétszer és egy életre megtanulja, hogy bizony nem véletlenül van pitypangsárgára festve a kapaszkodó. 

Aztán beindultak a fogaskerekek és felötlött a kérdés: Mi felnőttek miért nem tanulunk? Egyik buta kapcsolat után jön a másik. Sérülés sérülés hátán. Egó feszül, önbecsülés törik, elvárás csorbul és ott marad a földön egy vergődő kisgyerek, aki nem hallgatott az anyjára - ebben az esetben a józan eszére és előtapasztalatára.

Ha Én vagyok Lóci (és megjegyzem mindannyian Lócik vagyunk), akkor miért kell újra és újra ugyanabba a mintába beleállni a pofonért? Takarózunk a mondattal, hogy egyik csaj és egyik pasi sem egyforma. Ez tény. De vannak olyan alapvető vonások és karakterek, amik nagy valószínűséggel pontosan ugyanabba a spirálba visznek, mint az előtte levő másik 6 és kerülök már nem is annyira fiatalon ugyanabba a haszontalan helyzetbe, mert ezeket vonzom/választom önként és dalolva. Hosszú távon nem működő, korábban rongyosra tapasztalt hiú imidzs férfiak, akikkel egy normális beszélgetést nem lehet lefolytatni, de akik élvezik, hogy a legszebb gyémánt-Rolex aznap este te vagy a karjukon. 

A legjobb barátom mondta nekem egyszer:"Dina, nagyon szomorú életed lesz, ha külső alapján akarsz magadnak párt választani". Fiatalon még igényli az ember, hogy a másiknál minden legyen a helyén: legyen kedves arca, szép fogsora,  legyen magas, legyen sok haja, esetleg kockahasa és formás feneke.

Aztán a külső jegyek fontosságát felváltja az értékek megléte: nem kellenek a kockák, de legyen hűséges. Az sem baj, ha nincs (sok) haja, de legyen vicces. Nem hiányzik a magassarkúm sem #tolomlapostalpúban, de legyen ambíciója.  Nade pontosan meddig is megyek az elvárásaim feladásában, hogy megkapjam a pasit, aki mellett nagyobb a valószínűsège az esetleges boldogságomnak? Mi az, amit elcserélek, hogy ne legyen "szomorú az életem"? Továbbá miért is néz ki úgy a leírt pasi, mint egy minimum a 30-as éveiben járó magyar férfi?

Nagyon jó:  Felismertem a mintát.  Felismertem a problémát.  De mi a megoldás?  Ágyba bújni egy olyan emberrel, aki nem vonz 100%-ig? Akkor ez nem kurvulás a boldogságomért? Nem arról kellene szólnia a dolognak, hogy repesek a boldogságtól, mert Őrá gondolok, mert a másikkal beszélek, mert vele vagyok? 

A bennem élő figyelemre, szeretetre vágyó Lóci, aki bizony időről időre rászorul a szülői gondviselésre a következőket hajtogatja: Nem szabad korhoz kötnöm, hogy mit szeretnék. Hosszú távon nem lesz egészséges, hogy kényszerítem magam, hogy 'más tetszen'. Nem akarok kopasz-pocakos-igénytelen-plötyi-pasit. Kérek még sütit. 

A fejemben levő szülő, viszont tudja, hogy mik azok, amiket a gyereknek bizony meg kell tanulnia, hogy ne legyen később súlyos a sérülés. És ez elsősorban: ellent mondani a mai világnak és elengedni a külsőségeket. Olyan emberre nyitottnak lenni, aki képes őszintén megnyílni, érzésekről beszélni, terveket készíteni, álmokat megvalósítani, családért felelősséget vállalni........

Lehet azon gondolkozni, hogy mit kellene másképp. Lehet próbálgatni, hogy a határainkat meddig lehet kitolni. A gyerek is a tapasztalások alapján tanul.  De egy biztos: ez úgyis egy olyan szülő-gyermek harc, amit majd egy olyan férfi fog megszüntetni, akiben minden pontosan olyan mennyiségben van meg, ami az Én boldogságom kulcsa. 

1 view0 comments

Recent Posts

See All

Határon