Kinek nem "Koronája", nem veszi magára…

Hidd el nekem, ha valaki, akkor én aztán tökre megértem, hogy mi nálad a helyzet.

Értem, hogy végtelenül unod magad, mert már minden létező sorozatot kimaxoltál Netflixen, és az Instára sincs már igazán kedved tartalmat gyártani a kiskutyádról. Értem, hogy fáj a kis karod a sok TikTok táncikálástól és azt is, hogy anyáddal élni most kifejezetten nehéz. Értem, hogy a Teams folyton leakad és, hogy baromira zavar téged, hogy nem fut a Youtube videó hangja, amikor neked a tanár éppen rém izgi biológiaórát tart, és a perisztaltikus féregmozgást magyarázza. Értem, hogy ki akarsz menni az utcára, méginkább átmenni a csajodhoz egy kis entyem-pentyemre, mert hát anékül tizenévesen neked nem világ a világ…

Értem, hogy huszonévesen világi problémát jelent neked, hogy nem fogad a körmös, a pillás, meg a fodrász, mert így aztán majd kinek meséled el, hogy a faszid megint lekezelő volt veled, amikor te este az érzéseidről próbáltál vele beszélgetni. Értem, hogy hiányzik a barinőd, mert telón beszélni, és pletyizni nem az igazi, plusz a takesz-néni sem jön; neked, pedig erősen derogál bepiszkolni a kiskezed a rendrakással…

Értem azt, hogy félsz, mert úszik a business és para helyzetben van a családi kassza. Értem, hogy a főnök így is sokat vár, mert hát az üzletet életben kell tartani, és te vagy a legterhelhetőbb igavonó barom a cégnél. Értem, hogy unod a banánt és emellett az asszony is folyton a véred szívja, hogy „miért nem te írsz vissza Krétán az ofőnek, mert a gyerek nem adta le időben a házi dolgozatot, és amúgy is ne egyél már annyit mert elhízol”…

Értem, hogy parázol, hogy mi lesz otthon a "neveletlen kölykökkel", meg a lakással nélküled. Értem, hogy aggaszt, hogy gyalog megint nem fogsz időben beérni, de aztán rájössz, hogy mindegy, mert kutya nem ellenőrzi, hogy takkra 8-kor vagy-e bent, vagy 10 perccel később. Értem, hogy a vezetés szerint „nélkülözhetetlen” vagy, ami annyit jelent, hogy te járj be vírus idején, és azt is, hogy erősen feszít az érzés, – és bizony jól gondolod - hogy a nélkülözhetetlen most sok helyen az új „feláldozható”.

Értem, hogy most még annyira nem kapod meg a figyelmet, mint a szombat hajnali 6 órás piacra járásoktól szoktad, amikor legalább a zöldséges megkérdezi tőled, hogy mi van veled. Értem, hogy az unokák nem hívnak fel, mert annyira amúgy sem vagy már nekik izgi, és most a szülői utasítás sincs meg, ami miatt jönnének hozzád havonta egyszer látogatni; és azt is tökre értem, hogy a szomszéd Icuka is lepattint mondván odaég a pogácsa, pedig ő is csak attól parázik, hogy te teszed a fejére a Koronát, meg az i-jére a pontot.

Azt is értem, hogy sírva vígad a magyar és a konstans panaszkodás valószínű nem egy ilyen helyzetben fog elhalkulni, de mégis… Én mindent értek és mindent elfogadok, és mindenkiben találok olyat, amit lehet szeretni és boldogan bárkivel beszélgetek és meghallgatok, de tudjátok mi az, amit én kezdek nagyon unni? A felesleges, piti nyünnyögésetek.

És itt akkor újra: Kinek nem "Koronája", nem veszi magára…

Mondok egy saját példát: 4 éve egy betegség miatt hónapokig voltam az életemből kiszakítva és elzárva az egészségem miatt, az én érdekemben. Eddig ismerős, ugye? A különbség az volt, hogy annyira sérült akkor a látásom, hogy nem volt opció olvasni, telefonnal pötyögni, laptopon neten szörfözni, Tv-t nézni. Én voltam, meg a gondolataim.

Eleinte a szülői házban laktam, a külső segítség miatt, majd ahogy az idő ment előre és lassan kezdtem helyrerázódni a saját otthonomban, de akkor is egyedül a négy fal között. Emlékszem, ahogy magányosan vártam az 12:01-et szilveszterkor, abban bízva, hogy az új év majd jobb időket hoz. Nem volt vicces. Őszintén nem kívánom senkinek, és igen, az egy olyan helyzet volt, ami a lottó megnyerésének ellenpólusát idézi. Viszont hiszed vagy sem, nagyon rám fért az elvonulás, a gondolkodás és a kényszerpihi. Tanultam belőle, fejlődtem és változtam.

Értem, azt is, hogy nehezen viseled a változást; látom, és hallom, hogy az újban mennyi probléma, fájdalom és szenvedés van; de Hawaii-dizsi, ami neked van otthon, ahhoz képest, ami nekem volt és ami sok embernek COVID - helyzet nélkül is mindennapos.

Ne felejtsd el azt, ami talán az egyik legfontosabb: most együtt vagyunk a sz@rban, és nem vagy egyedül, magányosan, amíg mindenki más éli az életét. Stimmel? Mindenki azért van otthon, hogy magát és a másikat óvja. Mindenki együtt próbál adaptálódni az új helyzethez, és nem tudhatod, hogy meddig leszünk még itt „délvidéken”, úgyhogy próbálj meg kicsit állítani magadon; hagyd abba a nyünnyögést és találj valami jót abban, ami most körülötted zajlik.

Tessék magatokat egy kicsit összekapni.

… Ja és kinek nem "Koronája", nem veszi magára.