Karácsonyi hiszti
Kisgyermekként izgatottan várjuk, hogy vasárnaponként közösen gyújthassuk meg az adventi koszorún a gyertyákat, ami a kalendáriumi ablakocskák nyitogatása mellett az ünnepi készülődés és a Szenteste eljövetelét előzi meg. Akkor még minden gondtalan. Szentül hiszünk egy felsőbb erő létezésében, ami nem mellesleg giga meglepikkel ünnepelendő. Gyerekként ez a paradicsomi nap. A 16 féle süti, az unokatesókkal való játék, a talpunk alatt ropogó hó, a kakaó, ahogy apa a szánkót húzza, a Reszkessetek betörők…….. Ahogy telnek az évek ez a felhőtlen várakozásokkal és apró pillangócskákkal a gyomrunkban érzés átalakul. Görcsössé válunk és „ablakocskáról-ablakocskára” hisztisebbé. Hol tűnik el a varázs? Hol szűnünk meg hívő, boldog gyermeknek lenni? És miért vágyunk ennek a tiszta gyermeki érzésnek a pillanatnyi újbóli megélésére? Annyira próbálunk megfelelni az általunk kreált ideális karácsonyi képnek, amely gyermekként – az elvárások nélküli létben - tiszta volt és őszinte, hogy évről-évre egyre inkább elveszíti korábbi jelentését. És, mint a fa a nehéz díszek alatt, mi is megtörünk és megfeszülünk.
Elképzelés: A városra egy boldog ünnepi készülődés borul, lefedve azt, mint valami giga rózszaszín (köd) szmog*, amitől az emberek kedvesek vidámak és közvetlenek lesznek. Valóság: 5. hete nincs egy darab parkolóhely a városban. Állandósultak a dugók a csúcsidőkön kívül is, ami adja, hogy állandósultak és mértékében nőttek a „anyázások”is. Az üzletek rogyásig tele a legcsili-vilibb holmikkal és azt az üzenetet közvetítik felénk, hogy minél többet költünk, annál boldogabbak lehetünk a karácsonyi 24 órára. Elképzelés: Segítőkészség, mosolygós emberek. Udvariasság, előzékenység, a megtestesült béke érzete. Valóság: Mindenki végtelenségig feszült és búvalbaszott. Görcsösen hajkurásszuk a családnak az ajándékokat, aminek valószínűleg úgysem fognak annyira örülni, vagy hasznát venni. Továbbá előbújik az a meg nem értett lény, aki próbál most valami külső kényszer – minthogy mindenhova giga nagy betűkel van kiplakátolva, hogy szeretet és béke – miatt jót tenni. Éppezért, amikor a vadidegen néni a buszon kiabál velem, mert nem engedem, hogy "segítsen megfogni a csomagom" - sajnos nem erős túlzás. Elképzelés: A tökéletesre sminkelt asszony hóemberkés kötényben díszíti a 4. ünnepi fogást hites urának és imádott gyermekeinek, miközben harapni lehet a mézeskalács illatát a patyolat-tiszta lakásban. Valóság: A megtört, nő, aki az időhiány, a lázas gyerek és a rendetlen lakás forgatagában próbál olyan menüsort összedobni, amibe a kedves anyós a legkevesebb ponton tud belekötni, éppen próbál nem idegösszeomlást kapni, lévén, hogy versenyt fut az idővel, hogy még a vendégek érkezése előtt jusson saját magára is 5 perc a fürdőszobában.
Elképzelés: Az Apa, aki élére vasalt ingben helyezi fel a csúcsdíszt a kivilágított, csillogó fára, majd igazgatja nagy gonddal az egymás mellé ízlésesen becsomagolt ajándékokat, még egy pohár bort is el tud kortyolgatni, mielőtt a család megérkezne és elkezdődnének a storyzgatások a régi emlékekről. Valóság: A pasi, aki 4x gondolta át, minek vágott bele – a társadalmi nyomás okán – a családalapításba, elfúló „kurvaanyázások” közepette próbálja beleimádkozni a fenyőfát a talpba és azon pörög, hogy egyre kevesebb ideje maradt, amíg a nagyi hazahozza a gyereket, akit kész „Jézuskahozta” fa kell, hogy várjon.
Ezek szélsőséges képek, de senki számára nem idegenek. És mégis várjuk. Várjuk, mert egy kis időre elhihetjük, hogy nem más, mint a szeretet az, ami körbevesz. Megnyugtat a tudat, hogy a Főnöknek a fejében is ez az elv érvényesül és végre magunkra és a családra koncentrálhatunk. Végre életbelép 1 perc kikapcs. És akkor, az ünnepi sürgés-forgás közepette eszünkbe jut, miért is csináljuk: Egy pillanatra megállni. Kikapcsolni a Tv-t (20:30-es kezdésű „Kevin-ig”), telefont, élvezni a család társaságát. Hallgatni a csomagolópapír szakadó hangját, a legkisebbek örömtől hangos nevetését, az idősebbek mosollyal tökéletesített hazugságát: „Imádom a kesztyűt, és ez a sál hozzá; a kedvencem”. Pukkadásig enni magunkat az ünnepi menüvel és élvezni, hogy nem vagyunk egyedül egy elidegenedett világban. Az ünnep, amikor kilépsz a szerepedből, mert lehetsz te bármekkora nagyember: amikor egy hároméves a fa alatt kezedbe adja a játéktelefont - Te válaszolsz. Mert ez az a nap, ami az összes 21. századi Grincset melegszívűvé varázsolja. A nap, ami – ha csak egy rövid időre is, de emberségessé tesz minket.