Idd már magad bátorra
Egy órán keresztül csavargattad a hajad a hajsütővel, majd rátoltál egy liter hajlakkot, másfél zenei listát táncoltál végig a tükör előtt, kétszer kezdted újra a tusvonal meghúzogatását, háromszor hívtad fel a barátnőd, hogy csak még 5 percet késel, a pubban négy vodkashot-on vagytok túl (a lányokkal) és ezek eredményeként ragyogtok, mintha nektek ez az este lett volna születésetek által beteljesítendő célotok. A kiszemelttel már vagy ötször összenéztetek, és te vagy 8x fohászkodtál az Úrhoz, hogy „Igya már magát bátorra”, de csak nem mer kezdeményezni.
Hasonló helyzet: Sokak fejében megfordult már, hogy a társaságban levő aktuális kiszemelttel miután már annyi időt töltött el (társaságon belül), amit a család is megirigyel tőlük, valamint érezik, hogy ez tényleg több, mint egy sima macska-egér játék, akkor jutnak el arra a pontra, hogy már-már őszintén elvárják, hogy a pasi végre lépjen. És csak nem teszi meg.
Mit kíván a női logika ezen helyzetekben? Keressünk másik hímegyedet, mert ez úgysem fog csodát tenni és színt vallani, hogy kedvel? Dehogy! Hiszen ahogy a pasiknak is megvannak a sokszor csupán tudatalatti eszközeik, minket sem kell félteni. Mi lenne, ha mi tennénk meg a kezdeti lépést? De valóban ennyire feje tetejére állt volna a világ, hogy mi Nők menjünk oda egy pasihoz? - „Anyukám, ha az a férfi engem akar, majd megemeli a fenekét és odajön!” Hangzott kedves hölgyismerősöm válasza. És sokunkban él az a mély reménykedés, hogy mint a romantikus filmekben, a Jóképű odajön hozzánk, elkéri a számunk/meghív egy italra és abból indulunk ki, hogy nagyanyáink idejében, milyen udvariassági szabályok voltak életben.
Sajnos az erkölccsel együtt halnak a régi szokások is. Én hiszem, hogy ha a nők képesek dolgozni, tisztán tartani egy lakást, vacsorát főzni, gyereket nevelni és nem szétesni egyszerre, akkor jár a Respect. A mai társadalom a Nőre, mint egyenjogú személyre (emancipuncira) egy agresszív szerepet tol rá, hogy fennmaradjon és érvényesüljön egy „férfi-világban”. Hiszem, hogy nőként kezdőlökést adni a férfinak nem megy hibaszámba, de mélyen bennem is él a remény, hogy vannak még mesebeli Arcok, akik bizonyítják, hogy van értelme hinni a mesékben. Ettől függetlenül már én is hívtam pasit randizni, de nem szeretnék belőle rendszert csinálni, mert Híve vagyok a régi rendnek akkor is, ha a szereplők értékei időközben már változtak…
Természetesen az a hozzáállás is él, hogy várunk, mint templomkapu a Mennybéli eljövetelére, de jelzem: még a MAC sem bírja ítéletidőig…
A Másik lehetőség, elővenni a fortélyokat. Mint mondtam kezdőlökés és nem teljes szerepfelcserélődés. A régi „elejtem a kendőmet” trükk már hozzájuk képest is átlátszó, de kicsivel többször mosdóba menni, hogy mellette haladhassunk el, az életképes lépések egyike. És mi életképesebb még manapság, mint hogy tudatmódosítunk /semmi illegális!/? Mi sem egyszerűbb, mint segítségül hívni az alkoholt, hiszen tudjuk, az micsoda egy jóbarát. A pasi alapjáraton is iszik, de egy-egy ügyes trükkel (saját határainkat ismerve!!) rá lehet segíteni a józanságának teljes elvesztésére. Ekkor kapva az alkalmon hagyhatjuk, hogy ránk találjon (nem nehéz ha a parketten közvetlenül mellette vagyunk és alig látványosan elijesztjük a többi - a kiszemeltünkre startoló - lányt).
Tehát összeakadunk vele. Nem is kell egyből arra gondolni, hogy ágyig jutunk – ez többről szól. Azonban felmerül az az örökös „Mi lesz másnap” kérdés. Hiszen emberünk nem akart, vagy nem mert lépni felénk. Hacsak nincs egy belső emberünk a férfi öltözőben, akkor nem fogunk rájönni a valós okára a pasi bénultságának. És itt a fő kérdés: Valóban ezt akartuk? Hiszen nem önmaga volt, mikor hozzánk ért, mikor tette a szépet. Nekünk pedig nem egy örökösen bepiált egyénre éhes a szívünk, hanem valakire, akinek józanul is pont ugyanannyira szépek vagyunk, ugyanannyira kellünk, mint amikor benyel egy fél vodkás üveget.
A másik nagy probléma, amit nem egy nőtárstól hallottam, a hol találunk rendes férfit. A 20-as évek elejére a pasiknak nagyjából kialakul a baráti köre. Megvan, ki kikkel lóg együtt. A fiúk ennyi idősen már többnyire nem barátot keresnek bennünk, Nőkben. Tehát egy-egy társasághoz betársulva találjuk meg az egyedeket, esetleg iskolában/munkahelyen, de semmiképp nem pl.: a színházakban, mert ugyebár az „milyen ciki”. /Ha tudnák a fiúkák, hogy nekem hogy elkerekedtek a szemeim legutóbb, mikor színházba akartak elvinni…. Nem is tudják ezen apróságoknak micsoda ereje van./
Szóval csajok, résen kell lenni, hogy ki mit keres, mert habár fenntartjuk azt a mondatot, hogy nem minden fiú csak és kizárólag azt akarja (habár nem veti meg), de a valószínűsége a „csakarrakellesz”-nek hatványozottan nő, hogy ha egy bárban, vagy „diszkóban” találunk párt. Ki vagyunk szolgáltatva, ahogyan valahol Ők is Nekünk.
