"Idén jó voltál?"
December 5. - hűvös téli reggel.
Az első vizsgaidősuckos kiborulásom után, egy gyors hideg vizes arcmosást és egy tükörben rutinosan előadott, korábban milliószor begyakorolt Pep talk-ot követően, visszataláltam a bennem levő "mindent elérni képes" nőcihez és elindítottam a napot.
Míg a villamosmegállóban ácsorogtam és pörgettem a fejemben az aznapi szóbelihez a tételeket, elsuhant mellettem 2 - a Margit-szigeten használt - ablak nélküli elektromos golfkocsi. A másodikon egy mikulásruhás, fiatal pasas ült és látva az arcomra kiülni az élmény okozta óriási mosolyt - és a nyilvánvalóan nem létező zavartságot, hogy bámulom - integetett egy mikulásosat és lassítás közben a Ho-ho-hoo-t ügyesen hangsúlyozva, hangosan odakiáltott: "Idén jó voltál?".
Erre, mint a jó kisgyerek visszaintegettem, de a választ már nem kapta meg tőlem. Nem azért, mert ne tudtam volna elég gyorsan értelmezni a kérdést, hanem mert el kellett rajta gondolkoznom.
Az ünnepek közeledtével kicsit mindenki visszavesz a tempóból. A hidegtől megdermed a természet, vacogni kezd a világ, és minden picit lelassul. Az embernek ilyenkor egy-két hópihe leesése között az is előtérbe kerül, hogy számot adjon saját magának. A tendencia ez szokott lenni: az első törés elérkezte az újévi fogadalmak január 6-i megtörésével, folytatva a nem elért céllal, hogy 2017 lesz az az év, amikor mindenki leadja azt a plusz 5 kilót, nem alkoholizál hetente háromszor és megtalálja élete szerelmét, vagy, hogy idén végre megváltja a világot.
Ahogy ott álltam és vártam, hogy a villamos befusson, végiggondoltam az évet. Abszolút nem úgy alakultak a történések, ahogyan azt éppen egy évvel ezelőtt elterveztem. A jól kitalált, előre megformált és szigorú tervek között nem szerepelt, hogy elkezdjek egy jelnyelv, vagy éppen egy salsa tanfolyamot. Nem szerepelt, hogy új legjobb barátot szerezzek és régieket elengedjek. Az, hogy előadást tartsak fiataloknak a régi iskolámban, vagy éppen az, hogy szerelembe essek, attól sosem látott módon összetörjek, majd újra összeszedve magam ismét nyissak a férfiak felé.
Pedig ezek azok a boldogságcseppek, amik 5-10 év múlva is igazán fontosak lesznek. Ezek azok, amik nagyon komoly érzelmi töltést adnak. Ezek azok, amik kitöltik a szürke mindennapokat. Azok, amik csiszolják a kis világunkat.
Megfogalmazódott bennem, hogy ha a 2017-es évet egyetlen szóval kellene jellemeznem, akkor az a "fejlődés" lenne.
Fejlődés szellemileg, fizikailag és ami a legfontosabb jellemileg.
Az idejét nem tudom, mikor volt utoljára ennyire produktív évem. Mert az embernek könnyű elfoglaltnak lenni, de nem haladni és gyümölcsöt nem termő feladatokat sorban gépként elvégezni. De kérdem én: van értelme?
Ha a „Mikulás” - az a kellemes hangú – most ismét feltenné a kérdést, azt válaszolnám:
Igen, idén jó voltam.
A legjobb tudásom szerint igyekeztem a legtöbb embernek segíteni, a legtöbb jót tenni és boldogságot vinni az emberek életébe azzal, hogy adtam nekik. Adtam szeretetet, figyelmet, ajándékokat, és a legfontosabbat: az időmet.
Kisebb-nagyobb megingásokkal hittem magamban és abban, hogy minden célom sikeresen megvalósítom és mindamellett, hogy élt a „Törtető-Cafka” álnév pihentem és regenerálódtam testileg és szellemileg egyaránt. Könyveket olvastam, nyelveket tanultam, és a boldog élet keretében egy kibalanszolt szociális életet is kialakítottam. Sokszor öleltem és még többször mondtam, ki, hogy SZERETLEK, hogy HÁLÁS VAGYOK, MERT VAGY NEKEM, és, hogy KÖSZÖNÖM!
Nekem ez a siker.