Search
  • Diatalk

Hagyd Hullani

Félelmetes érzés hallani, ahogy az évek alatt kemény munkával felépített és áttörhetetlennek hitt falad darabokra esik körülötted.

Az, ami tégláról téglára emelkedett minden egyes szakítás és szívtörés után. A pajzs, a fal, a vár, a felhőkig erő torony, ami mint valami törékeny kis tündért a magasban elzárt, ezáltal védve egy másik csalódástól, egy következő ütéstől, egy újabb csontig ható fájdalomtól.

A hely, ami elhitette veled, hogy Isten vagy, hogy legyőzhetetlen vagy. Az ismerős tér, ami miatt lehettél igazán kemény és magabiztos. Látni szétesni és porba hullni a biztos otthont, átélni, hogy védtelen vagy, megélni a teljes kiszolgáltatottságot, szemtől szemben érezni a veszélyt.

Felfogni, hogy elkerülhetetlen sebességgel elemi szinten változol. Az érzéseid, és a helyzetekre adott reakcióid előbb hasonlítanak egy 4 éves kislányéra, vagy egy fűtől betépett tizenévesére, mintsem racionális tudatos felnőttére. A bátorság, hogy mersz hisztis és akaratos lenni, gyerekesen erőt demonstrálni. Figyelni és tapogatni, hogy a másiknak hol vannak a határai, milyen mélyek az érzelmei.

A végtelenségig élvezed, hogy mindig visszajön, hogy melletted van. Lassan ütöd, kegyetlenül formálod és nyíltan teszteled, mert már annyian mentek el, annyian hagytak itt, hogy biztosra akarsz menni, hogy ez – a többivel ellentétben - kibírja a legrosszabbat és bízhatsz benne. Magad ellen játszol, miközben titkon reméled, hogy Blackjack közben 20-at számolva is kér még egy lapot és a végén te nyersz.

Ezzel a győzelemmel, pedig végképp átengeded magad a széthullásnak, mert a váraddal együtt hullsz porba magad is. Ez azonban most mégis más, mert a remény mosolyával zuhansz abban a hitben, hogy ő majd a  a földön stabilan állva elkap téged.

Mi ez, ha nem a naiv bizalom?  

Mi ez, ha nem a botor élet?

Mi ez, ha nem az ostoba szerelem?

3 views0 comments

Recent Posts

See All