Gyermekáldás

Hiszem, hogy a gyermek érkezte egy családba mindig áldás. A maga őszinte tisztaságával, kicsiny mindenségével képes hatalmas változást előidézni a már jelen világ szereplőinek gondolkodásában. Még a magamfajta karrierista emancipunci is, - akinek az egyik alapmottója a „Karrier az első, mert az nem fog elhagyni egy fiatalabb nőért” – is meg-megáll, titkon elérzékenyül és rámosolyog egy csecsemőre, vagy totyira ha az szülei karján, vagy azokkal kézenfogva szembejön az utcán. Kiskoromban, az öcsém érkeztekor kaptam egy képeslapot az én „Jótündér”-Keresztanyámtól. A kézzel írott szövegnek a maga kedves, jószándékú módján – így utólag - amolyan: „Ráb@sztál, mert most kiesel a kiskosárból, de azért ne felejtsd el, hogy nagyon szeretünk téged” feelingje volt. Egy mondat azonban mind közül sokkal erősebben ragadt meg akkor a fejemben:

„Mennyi mindent megtaníthatsz majd neki!”

Ez egy telitalálat - Joker duma volt, ami a 10 éves kis agyamban valami olyan pontot triggerelt, mintha én lettem volna felelős a születendő gyerek legvadabb skilljeinek kiépítésében. A felelősséggel tartozom érte érzés; az, hogy én vagyok a nagy és büszke testvér, és az, hogy valaki majd az én mintámat követi könnyebbé tette a tudatot, hogy nem én leszek a kicsi és cuki, illetve, hogy valaki bizony nem fog minket hagyni aludni egészen addig, amíg be nem tölti a tinédzserkort és nem igényel délig tartó alvást a házimunkában való segítés felett. Talán ez volt a 0. pont abban, ami az öcsémmel való kapcsolatom erősebbre fűzte, mint egy puszta testvéri viszony. Már gyerekként részben a szülője, részben a tanítója, de ami a legfontosabb a barátja lettem.

A húgom érkezését – talán amiatt is, mert majdnem egy generációnyi idő van közöttünk – már egészen máshogy éltem meg. Egyértelmű volt, hogy nem lesz annyira rámutalva és pont ezért érdekes az, amit vele kapcsolatban megéltem.

Tudjuk, hogy a legkavalkádosabb családi helyzetbe is képes egy kisember békét hozni. Tudjuk, hogy a mindennapok során a felnőttet rugalmassá teszi és türelemre inti. De ami a legfontosabb egy gyermeknél, hogy megmutatja hogyan adj át tudást.

Az ő esetében, azonban már inkább előtérbe kerül a furcsa fejtegetésem: Mit tanulhat a felnőtt a kisgyerektől?

Merthogy egy gyerek annyira közel képes jutni a felnőtt lelkéhez, hogy – akárcsak átmenetileg – de képes igazi Spirit csinálni belőle. Észrevenni magaslati gondolatokat, filozofálni abszolút nem hétköznapi kérdésekről, elemelkedni a földtől.

Egy intenzív családi hétvége során, mikor a kishúgom hajából próbáltam a rutintalan fodrász-készségemmel valami aranyosat alkotni, a legutóbb a Barbie-babáimhoz használt kiegészítőkhöz hasonló hajgumikkal, arról „beszélgettem” a 2 évessel, hogy milyen lesz, amikor nekem lesz gyermekem. Két kérdés volt fontos ebben a röpke 1,5 percben: - „És hogy hívják?” – hangzott az első gyermeki kérdés, amire megválaszoltam a mindkét nemre már évekkel ezelőtt kitalált válaszomat, amit bólintással nyugtázott és ezzel a hirtelen kis mozdulatával rögtön ki is húzta a kezemből a kis fonatát. Ezután hosszabb gondolkodás nélkül jött a második kérdés:

-„És szeret téged?”. Azt hiszem szerencse, hogy a kicsi nem látta az arcom elfehérdeni, ahogyan minden vér az agyamba tódult, és mint valami vad tüzijáték kezdtek el az agyamban a kérdések berobbanni. Gondolat követett gondolatot és örültem, hogy a párbeszéd nem marad majd meg a cseppnyi gyerek fejében, mert a halk válaszomban, hogy „Igen, szeret engem”, kihallatszott egy nagyon komoly remény arra, hogy ez a jövőben valóban így is lesz.

 Ezalatt a semmi idő alatt 2 dolgot tanultam meg: A, Az idő valóban relatív. Egy kölyök fejében a tény hogy van gyerekem/szeret engem jelen idejű játék a szavakkal éppolyan gyermeki, mint az én vágyam, hogy egyszer ez valóban beteljesül. B, Mint szülő, a legfontosbb célom az lesz, hogy a gyermekeim és köztem egy őszinte szeretet legyen, ami nem csak kicsi korukban, de egész életükben határozza meg a köztünk levő kapcsolatot és bizalmi viszonyt.

 Érdemes észrevenni a legapróbbak tanítását, mérhetetlen szeretetét és pozitív energiáját, mert hiszem, hogy okkal kerülnek egy bizonyos időben az életünkbe. Vegyük észre mennyi jót adhatunk és legyünk hálásak, amiért ők is megannyi apró dolgot adnak nekünk. Csak észre kell venni.