Cukorvilág

Életem során számtalanszor hallottam már, hogy túl kedves vagyok. Ez velem szemben mint negatív kritika jelent meg, és azzal riogattak, hogy az emberek ezt kihasználják, a nap végén pedig sérülni fogok. Én erre azt mondtam, hogy ha kell, hát legyen így, hiszen ez az én védjegyem. Nálam ez ugyanis nem jelent mást, mint annak a gondolatnak a gyakorlása, hogy valamit szebb, vagy jobb állapotban hagyok, mint ahogyan azt találtam, és ezt talán az emberi kapcsolataimban szeretem a leginkább alkalmazni. Egy jó szó, egy dicséret, vagy egy apró mosoly boldoggá teheti a másikat, és így engem is. Édesapám ezt úgy fogalmazta meg, hogy „szép a lelkem”, megint mások pedig úgy, hogy „Cukorvilágban élek”.

Ebből a gondolatmenetből kimozdított a sminkes szelíd hangja, miszerint mehetek ruhát választani, mert a Kahlo smink már készen van. Rögtön el is öntöttek az érzések, amik átjártak, amíg rövid időre Fridává váltam.

Miután felkerült a sminkem, a ruhám, és bekerültem a kamera elé, mintha egy másik világba csöppentem volna. Az első fotó készültének villanásánál végtelenül boldog és megtisztelt voltam, hiszen egy feminista ikon bőrében találtam magam, ami nem mindennapi szerep, és amihez megfelelő tisztelettel illik közelíteni.

A második villanásnál eszembe jutott, hogy miről is volt Frida híres, amelytől átjárta a testem az inspiráltság meleg és harsány érzése, hiszen ő egész életében alkotott, miközben szabadjára engedhette a kreatív énjét. Azzal foglalkozott, amiben megtalálta, és kiteljesíthette önmagát; amiben tiszta forrásvízként felszínre törhettek az érzelmei, és amivel értéket teremtett. Ez engem is arra sarkall, hogy olyannal foglalkozzam, amiben teljes mértékben önmagam vagyok.

A harmadik villanásnál életének története sejlett fel, és ha valakinek, akkor Fridának igazán súlyos keresztje volt. Éppen emiatt mérhetetlen büszkeség töltött el, hogy mi NŐK mi mindenre vagyunk képesek fizikai korlátok, egészségügyi gondok, csalárd férfiak és óriási megpróbáltatások ellenére is. Erősebbek és szívósabbak vagyunk, mint azt bárki is gondolná, és olyan erő rejlik bennünk, hogy minden kétség nélkül építhetjük fel nemcsak saját magunkat, hanem egymást is.

A negyedik villanásnál elöntött a hála jóleső érzése. Egyrészt mert nemcsak a történelem színes lapjain, de a mai világban is számtalan nő él, akik minden egyes nap lelkesítenek, másrészt mert élek, és ezáltal lehetőségem nyílhat egyszer nekem is valaki idoljává válni.

Az ötödik villanás alatt sejlett fel bennem az FKF (Frida Kahlo Feeling). Az FKF pedig nem más, mint egy érzés, vagy még inkább egy felfogás, ami akkor tör felszínre - vagy akkor kell rá magunkat emlékeztetnünk -, amikor úgy érezzük, hogy a világ, a közvetlen környezetünk, esetleg a benne zajló történések messze nem úgy működnek, mint ahogyan azt mi szeretnénk. Egy olyan egyén ihlette érzés, akit az élet rendesen megsorozott kihívásokkal, és aki ösztönösen volt „tökös Nő” egy tökéletlen világban. Az FKF az a gondolat, hogy képesek vagyunk felülkerekedni minden elénk táruló problémán, és győztesként túllépni a legádázabb helyzeteken éppúgy, mint az aprónak vélt problémákon. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy felszívod magad, majd elmormolod a „Frida Kahlo erejében bízva teszek a mostani szitura; szuper Nő vagyok, és megmutatom, hogy semmi és senki nem állhat az utamba!” mondatot, és céltudatosan folytatod az életed a fentiek szerinti szellemiségben.

Ahogyan a fenti gondolatok árnyalatai új színné vegyültek a lelkemben, tiszta csodálatot éreztem, hiszen Kahlo a tökéletes példa arra, hogy nehéz sorsa ellenére is fáradhatatlan maradt, és létre tudott hozni olyat, ami változást jelentett az utókornak. Olyat, amivel nemzedékeket ihletett meg, és még fog is sokáig.

Akkor és ott megingathatatlannak éreztem az én sokat támadott Cukorvilágomat, amiben mint kicsiny hófehér madarak szállnak a kedves gondolatok, és mint tűzpiros virágok nyílnak a szép érzések.

#whoisfrida #sugarbirdlovesfridakahlo #sugarbird #kerenyivirag