Search
  • Diatalk

Csernus Papa estéje - avagy hogyan lett a Hercegből béka 25 perc alatt

Kedvencem az embereket nézni, amikor évente 1x-2x betévedek egy Csernus Imre előadásra. Mindenki arról beszél milyen volt a megelőző előadás, mindenki lelkes, mindenki egyenes tartással várja a Megváltót. Aztán megszólal az a füstös, dallamos hang és síri csend és feszültség borul a teremre. Harapod a közönség által árasztott félelmet. Tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy a jegy megváltásakor nem kis esély lesz arra, hogy a mikrofon a kezükbe kerüljön és az érzéseikről, legbelsőbb és legféltettebb gondolataikról kell beszélniük. Mégis megváltják a jegyet, mert belül mélyen vágynak arra, hogy valaki kirugdossa őket a komfortzónájukból. Elő is kerül az este sztárja, akit Imre kiemel azzal, hogy telibeneveti és megpörgeti előtte a mikrofont. Fel is áll a ’férfi’, talán átfut a fején, hogy a kijáratot keresse, de Cs-papa már messziről kiszagolja és átveti karját a srác vállán, mintegy tudatalatt jelezve felé: Megvagy kölyök! Esetem a fiúka: jóvágású, izmos, magas legény sűrű barna hajjal, élére vasalt ingben, kellemes kis oldalmosollyal, csak hogy teljes legyen az Instant-pasi szett. 24 éves, önellátó munkásember, aki kedvesével érkezett. Minden előadáson ugyanaz a helyzet áll fenn. Egy olyan groteszk szitu, ami pont 2 perc alatt lenne – Cspapa nagy meglepetésére - kibekkelhető azzal, hogy a srác arra a kérdésre, hogy „Hogy vagy?” azt a választ adja, hogy – „Be vagyok szarva öreg!” és őszintén folytatja a diskurzust. Ehelyett – és ezt használja ki Imre sorozatosan – a pasik egytől egyig stabilan beleállnak a pofonarzenálba és hagyják, hogy atomjaikra szétszedje őket a makacs, hiú, felelősséget maguktól eltoló jegyeik alapján. A válasz mindig egy helyi-macho-bullshit. Amolyan király vagyok, mit nekem zavarban lenni: „Tök jól érzem magam”. 0. perctől van Imre kezében egy ászokkal teli laposztás és ezt a pasik adják a kezébe. Szóval a férfi, aki az első 2-3 önmagát meghazuttolttá tett mondat után - már maximum csak a ’srác’ titulust kapja - elkezd visszavenni a magabiztos kiállásából. A percek telnek, a kérdések záporoznak és a srác a szemünk láttára válik menedéket kereső ’kisfiúvá’. Elveszik a magabiztossága, mert minden ütés tökéletesen el- és betalál egyszerre. Nem történik más, mint egy olyan lelki gyurmázás, amit az emberek nem mernek a saját kezükbe venni – megteszi ezért Imi. Majd a fiúka megpróbál felállni a vereségből és utolsó nekifeszülésében valami igencsak gyenge mondókával maga követi el a harakirit. Ott és akkor válik a ’Herceg Békává’.

Könnyű a biztonságos nézőtér menedékéből ítélkezni, hiszen valljuk be: 200 ember előtt nehéz önmagadat vállalni, pláne ha a helyzet új és kényzerű és egy olyan fél áll hol melletted, hol feletted (értsd:a nyakadban), mint Imre. Az előadás pedig mindig így zárul: megtört és görnyedt tartású emberek, akik vívódnak a saját démonjaikkal és cikázó gondolataikkal. Az egymás kezét szorosan fogó párok, akik reménykednek, hogy a mellettük levő fejében nem azok a gondolatok és nem olyan formában járnak körtáncot, mint az övékben, mert ez a kapcsolatuk végét is jelenthetné. És mint akinek az orvos ad drogot úgy áll be a fejükbe a felismerés – a magukra ismerés és a késztetés, hogy újra akarják élni a katarzist, tehát jönnek a következő „foglalkozásra” is. Akkora mázli, hogy nincs minden randin mellettünk egy Csernus Imre, aki röpke pár perc alatt levakarná az álarcot a pasikról és csajokról, akikkel épp leülünk meginni egy pohár bort. Gondoljatok csak bele milyen rövid idő alatt alatt veszne el a remény arra, hogy érezzük a vadászat, a másik fokozatos ki- és megismerése adta élvezetet. Nem telne bele 25 percbe, hogy kirajzolódjon: a férfi, aki a sármos mosoly mögött lapul valójában egy nagyranőtt makacs, anyucikomplexusos duzzogó 5 éves, akinek az érzelmi intelligenciája egyenlő a húsvéti nyuszi bojtos farkincájával. Akire rábíznánk a kabátunk felakasztását, de már az ágyunkba nem hívnánk be – még kevésbé az életünkbe. És vica-verza. A lány, aki előadja, hogy magasztos és sérthetetlen, amivel elfedi azt a sok ütést, amit az elmúlt évek során elszenvedett. És a végtelenségig folytathatnám, mivel ahány ember, annyi álarc és annyi ok az álarcra. Mert az érzelmekkel bizony foglalkozni kell. Ezt, pedig nem tanítják meg sem a matek, sem a töri órák keretein belül. A döntés a mi kezünkben van: Le lehet élni egy életet félnövény állapotban, vagy fel lehet állni, megköszönni az eddigi részvételt és fordítani magunkra végre (egy kis) figyelmet. Addig, amíg valaki ide eljut csak ajánlani tudom, hogy látogassanak el egy Imre-féle felnyitom a szemed-re. Tanulságos minden korosztály számára.

6 views0 comments

Recent Posts

See All

Határon