Search
  • Diatalk

Amerikai álom és magyar valóság

Imádok aludni. Szentül hittem és hiszem a mai napig, hogy a kedvenc helyem ezen a bolygón a mindössze 9 párnával tarkított ágyam. Na nemcsak azért, mert a varázslat ott történik, vagy mert az egyetlen plüss, amelytől képtelen voltam megválni (unikornis) minden egyes nap hazavár, hanem mert kialakult bennem a tudat, hogy a fejemben levő ‘happy-place’ elérése - ami elengedhetetlen a mindennapos szellemi és fizikai regenerálódáshoz ott érhető el a legkönnyebben. Éppen ezért tört meg az elmúlt néhány nap, amikor még a pihe-puha ágyam sem tudott álomba ringatni. A terv az első kis hazánkban töltött hétvégén az volt, hogy töltök egy kis minőségi időt a családdal - így a jetlaggel a húgom szobájában levő ágyon küzdöttem. A kisbárány számolgatás, meleg tej, valeriana relax, és a melatonin tabletta kéz a kézben sem tudta elnyomni a tényt, hogy a pesti Party-negyed egyik legfelkapottabb utcácskájára néz a szoba ablaka és az összes részeg, harsány párzási hívószóként artikulálatlan Chewbacca üvöltést használó gyökér hangját filter nélkül hallgathattam végig. Az egyetlen dolog, ami – a második óra végén - egy kicsit enyhített az ingerültségemen a tudat volt, hogy Zsanett sem alszik a csuklástól, mert szerencsétlent még mindig “várják 5 órakor a szökőkútnál”. Két nem alvós forgolódás között eszembe jutott a még friss élmény, amelyet a korábbi néhány hónap Amerika adott. Tisztában voltam vele, hogy kultúrsokk kíséri a hazatérésem, hiszen életem egyik, ha nem a legjobb néhány hónapját töltöttem odakint. A csapat, akikkel együtt dolgozhattam mind érdemes és óriási tudású emberekből áll és hálás vagyok a modern technológiának, hogy még az óceán sem képes elszigetelni az új barátoktól.

A sokk oda-vissza érződött, de mindkettő másképp ütött meg. Az amerikai álom fejbevágott.

Az első és legszembetűnőbb különbséget a kinti és a hazai árak között éreztem. Amikor az ember nyaralni megy, akkor könnyedén veszi az árak közti eltérést, viszont a tudat, hogy huzamosabb időt töltök majd el, gyorsan bekapcsolta nálam a kognitív disszonancia feszítő érzését. Az árak - és itt első sorban az élelmiszerekről beszélek - olyan távol voltak a megszokott magyar áraktól, mint az én kis testem egy Victoria’s Secret modellétől. Ezek konstans összehasonlításán pár hét alatt túl lehet lendülni, hiszen enni kell és fogsz is, ami mellett viszont még az utolsó napokban sem tudtam szájtátás nélkül elmenni, az a végtelen fogyasztási lázat indukáló színes-szagos-csili-vili termék-és reklámmennyiség. Ha a cél nem volt más, mint leugrani a boltba vízért és banánért, tuti biztos, hogy bekerült még a kosárba 2 avokádó és 3 olyan termék, amelyekről a boltban való suhanáskor jöttem rá, hogy bizony sem a napom, sem az életem nem tudom nélkülük végigcsinálni.

A boltoknál és evésnél tartva, pedig el is érkezem a következő furcsasághoz, amiről lépten-nyomon eszembe jutott a Fald fel Amerikát című televíziós sorozat. Ez ugyanis az a vidék, ahol molekuláris ételek véletlen előkerülésének még a gondolata sem születhet meg. Ipari mennyiségű, zsíros, önmagában 600-900 kalóriás készételek azok, amik minden sarkon non-stop a kis szemeid előtt lebegnek. A pozitív oldal az, hogy habár mindenből a nagy, mindenből a színes, mindenből az egyél meg/vegyél meg él és mozog a polcokon, azonban annak, aki tudatos és szeretne egészségesen enni, továbbá hajlandó utánajárni az alapanyagoknak, annak valami elképesztő mennyiségű termék áll a rendelkezésére, hogy „jó döntést” hozzon. A kérdés innentől kizárólag az önkontroll megléte. Az önkontroll gyakorlása egy ilyen helyen, - ahol a sportolás és a motiváltság komoly erény - pedig sokkal könnyebb, mint hazánk városkáiban. Imádtam, ahogyan a reggeli futásomnak újabb löketet adott az előttem/mögöttem/velem szemben futó emberek kitartása, valamint, a mozdulat, hogy a szemközt mellettem elhaladó fél már messze feltette a karját, hogy pacsit adjon, miközben harsány, mégis tiszta kiáltással tette hozzá: „You go Girl!”.

Ehhez a gyakran látott teszek-magamért mentalitáshoz kapcsolódik egy mérhetetlen igényesség. Tökéletesen tisztában vannak vele, hogy a csomagolás hozzájárul a termék biztos eladásához, így a tökéletes külsőre történő törekvés alapvető részét képezi a mindennapoknak. Nehéz elindulni, de egyre többen teszik meg a kezdő lépést. A lépésekről beszélve… A távolságok, amelyekhez itthon szokva voltam ott brutális méreteket öltöttek. Én, aki imádok gyalog cruise-olni a városban minden beteges szenvedélyem kiélhettem arra vonatkozólag, hogy még több kilómétert tudhassak magam mögött. Ehhez pedig hozzájárult a temérdek kulturális program, amely elérhető az arra fogékony közönségnek.

A kultúrának pedig a legelemibb részeként rögzült az állandóan kézben levő kávé. Nem fért a fejembe, hogyan lehet az, hogy napjában 3-4-5 kávét is megisznak, amitől én vizsgaidőszakban is irtózom, aztán megkóstoltam és rájöttem a titokra: vizes. Egy viszonylag gyenge kávét szürcsölnek, azt azonban mindenhogy: hidegen, melegen, üresen, karamellel, vagy kalóriamentes édesítővel, túltolva mindenmentes tejekkel, mindenmentes sütikkel. Ezek fejre is állnának az idehaza olyan jól lefőzött nedüktől, ahogyan én is fejreálltam az ottani attitűdtől. Lehengerlő és zseniális. Beszélhetnék az emberek világszemléletéről és hozzáállásáról. Arról, mennyivel reaktívabbak a mosolyomra. Igen, bennük van a stamina, a tenni akarás és a vágy, hogy elérjék a céljaikat. Motiváló, fényesen csillogó, illatos, és szép, de nem az enyém.

A sokk oda-vissza érződött, de mindkettő másképp ütött meg. Az amerikai álom fejbevágott, a magyar valóság, viszont a szívemet szorította össze.

Hiszen ha akarnám sem tudnám tagadni, hogy a repülőből kiszállva más volt a levegő illata. Ismerős volt és barátságos. Éppen ahogy a madarak hangja. Ahogy a lakás teraszán körbenéztem a város házainak teteje felett láttam a budai hegyek bájos vonuatait, a Parlament csúcsát, a Vár szépségét, a Citadella tökéletes alakját, és a Szent István Bazilika tetején a keresztet. Lehet az az amerikai álom, nekem akkor is kell a magyar valóság. Mondhat bárki bármit és lehetek Én bárhol, de ez az enyém, ez a miénk „…nekem szülőhazám itt e (...) kis ország, messzeringó gyerekkorom világa…” és a végtelenségig SZERETEM.

6 views0 comments

Recent Posts

See All