Search
  • Diatalk

A rettegés felső foka

Cuki kövér kislány voltam. Az a helyes kis mosolygós szemüveges gyermek, akit nem veszel észre, mert illedelmesen, pofázás nélkül hallgatja a szülők egetrengetően izgalmas beszélgetését. A babaháj mögött egy, a szülői válástól megtört lélek lakozott, aki hosszú éveken keresztül törekedett a tökéletesség elérésére kizárólag azért, hogy elkerüljön minden lehetőséget, amivel támadási felületet ad a nagyvilágnak. Effektív buborékban éltem, ami önmagában nem is lett volna baj, csakhogy bekerültem gimnáziumba, ahol 4 év alatt 3 lány lett kiutálva az osztályból a „Krém-lányok” által. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy sírás nélkül csináltam végig azt az időszakot. Én a kedves, stréber kislány. Akkoriban hallottam az apámtól először a mondást (-mert ugyebár már 15 évesen tanulja az ember az élet keserű igazságait -): Megszoksz, vagy megszöksz. Én pedig a magam módján szoktam meg: Változtam. A rálátásom az élet dolgaira, a hozzáállásom egy-egy helyzethez és személyhez, a komplett világképem, a túlélésért. És ahogyan a személységem elkezdett kiforrni, kiforrt bennem valami DNS-be ragadt őserő, ami valami kegyetlen ambícióvá vált és szilárdult meg. Az lett a célom, hogy én legyek az a lány, akire ha ránéznek majd azt mondják: "Ő az a Nő, akit nem vettünk észre a gimiben, pedig kellett volna.”

Elképesztő életöröm és mérhetetlen adrenalin löket mikor ez a szlogen az életemben időről időre megjelenik. Viszont – és itt köszön vissza a gyermekkor megtört kislánya – van valami, ami mint egy mumus követ és jelenik meg alkalomról alkalomra: FÉLELEM. A félelem, ami kíséri az erős Női képem.

Az übermagas standardjeim miatt a pasik nagyon komoly szűrőn mennek át. Az erőteljes családi háttér miatt, pedig sosem az anyagiak volt az, ami felkeltette a figyelmem. Aki mellém kerül, abban van valami plusz. Vagy az tűnik fel, hogy kiemelkedő az érzelmi intelligenciája, vagy az, ahogyan elkápráztat az eszével, vagy ahogyan képes szeretettel és lelkesedéssel beszélni mindenről, ami őt körülveszi. A gond ott van, hogy a mellettem eltöltött idő alatt igen erőteljes párhuzam rajzolódik ki az adott Férfi és az Apám között. Csodajófej Apukám van, és ha csak egy kicsit is tartalmaz valaki az Apu féle jó dolgokból, akkor szerencsés vagyok. DE: ezek a pasik nem csak a jót hozzák az apámból-sőt! Én ezt a típust vonzom. Nem vagyok hülye, értem, amit magyaráznak az emberek: „Annyi hal van a tengerben (-csendben jegyzem meg: szennyezett egy tenger-), biztos találsz mást.” Felfogtam, de nem kell más. Nem mazochista vagyok, csak nem adom a standardjeim lejjebb.

Az első döbbenet után – mikor próbálom elhessegetni a nonsense gondolatot, hogy ismét apát látom tükröződni–előjön, hogy miért is baj az, ha benne vannak emberemben a „fater” vonásai? Egyrészt azért, mert az ember nem fekszik le az apjával, másrészt azért, mert félek. Kislányként az első Nő, akivel azonosultam az Édesanyám volt. A válásukat, pedig kicsi fejjel úgy láttam „lentről”, hogy Ő a Nő, akit elhagytak. Eltűnt a mindennapi közvetlen apakép, ottmaradt az általam elhagyottnak hitt Nő.

Ez az a beidegződött, gyávasággá alakult, évek óta hordozott érzés, ami miatt képtelen vagyok elköteleződni a pasik mellett, akikben felfedezem az Apám. Rettegek, hogy én, a Nő el leszek hagyva. Függetlenül attól, hogy senki nem mondta, hogy szükségszerű ennek a bekövetkezése, eltolom magamtól ezeket a CsodaPasikat. X hét után görcsösen keresni kezdem a férfiban a hibát. Mint valami Pszicho-ribanc, kutatom a negatívat, amit összegyűjtve talán lesz egy listányi okom szarságokat a fejéhez vágni és kidobni. Mindezt csinálom tudat alatt. Nem kevés energiámba kerül ennek a felismerésnek a keretein belül időről-időre „megerőszakolni magam”, hogy levetkőzzem a félelem által berögzült faszkolódást.

Mindenkinek Önmagában kell felfedeznie az ilyen összefüggéseket. Hiszem, hogy ez a kulcsa egy egészséges kapcsolatnak. A kulcsa az összes kapcsolatnak. Legyen az szerelmi, családi, vagy baráti. Nem attól várni a 21. századi szeretetet és szerelmet, hogy majd a másik ilyen, vagy olyan lesz; x, vagy z típusú személyiségjegyekkel. Nem. Megismerni Önmagunkat. Felismerni mi van bennünk. Békét hozni a saját világunkba, mert csak úgy lesz helye másnak, ha belül rend van. A példámon keresztül látjátok: Eltűnt a cuki, kövér kislány és helyette életbe lépett a tudatos, belső békét kereső Nő, aki leküzdötte a rettegés felső fokát. A NŐ, aki úton van a boldogság felé.

13 views0 comments

Recent Posts

See All