Search
  • Diatalk

MYM

Este fél 7 magasságában indultam el haza az irodából semmi másra nem gondolva, minthogy vegyek egy meleg zuhanyt és ledőljek aludni. Ismét rengeteg impulzus ért: sokat láttam, még többet hallottam és még annál is többet tanultam. Iszonyatosan fárasztó napon voltam túl, de az a jóleső érzés, amikor úgy mész haza, hogy ismét produktív voltál és „volt értelme” a napodnak, valami mérhetetlen energiát és motivációt ad, hogy a következő napot is éppolyan széles mosollyal tudd elkezdeni, mint az azt megelőzőt.

Ahogyan a zár kattant a kulcsom elfordításával, megszólalt a telefonom. Az egyik kedvenc kolléganőm keresett, de már hallottam, ahogyan elérve az otthon wifi-jét, afülembe kezd pittyegni a telefonom összes applikációja. Mire letettem a telefont már a cipőmet is, kabátomat is ledobtam, de végigolvasva a ház tulajdonosának üzenetét, - miszerint „amint hazaérkeztem menjek be hozzá, mert adni szeretne valamit” - már vettem is magamra egy, a székre korábban ledobott kötött pulóvert, lévén gyorsan végigfutott a kis fejemen, hogyha én egyszer beállok a zuhany alá, akkor már pont semmi kedvem nem lesz a lakásból ismét kimozdulni.

Ahogy sétáltam a kis kuckómtól a főbejárat felé vezető út virágokkal övezett macskakövein, gyorsan átölelt a februári hideg, amit az ajtócsengő dallamos kis hangja riasztott el. Az idős házaspár hófehér, amerikai mosollyal üdvözölt és tessékelt be a patyolattiszta házba. Az őszinte small-talk után a csodaszép idős hölgy a konyha felé vette az irányt és közben hangosan magyarázta, hogy valakinek bizony nagyon különleges lehetek. A kezében éppen olyan stabil tartásban, mint ahogyan egy kisbabát fog az ember karolt át egy széles, piros masnival átkötött csokrot, ami stabilan fogott közre két tucat vörös rózsát. Az egész napos rohanás, a stressz, a fáradtság elfeledtette velem a reggel még arcomra mosolyt csaló dátumot: a Valentin-napot. Álltam a gyönyörűen kivilágított amerikai-konyha kellős közepén kezemben a rózsákkal, rajta a személyes üzenetet takaró borítékkal és elkezdtem sírni. Elöntött az érzés, hogy 8000 km-el arrébb is a fejében voltam, 8000 km-el arrébb is fontos voltam neki. Ahogy az őszinte meglepődöttség és villámgyors érzelem eluralkodott rajtam, olyan gyorsan át is ragadt a kedves idős nénire és ő is elpityeredett, mire a tulajdonos bácsi – rutinos rókaként – már nyargalt is egy óriási doboz zsebkendőért. Én, aki egy évvel ezelőtt arról írtam, mennyire túl van pörögve ez a nap és mennyire tudni kell szeretni a másikat az év összes többi napján is, megszólalni nem tudtam az örömtől, amit a gesztus adott. Könnyekkel küszködve, hebegve kértem bocsánatot, amiért eltörött a mécses és egy meleg mosoly kíséretében magukra hagytam a kedvesen utánam néző házaspárt.

4 views0 comments

Recent Posts

See All