Search
  • Diatalk

Ünnepeld a Halált

Harsány kopogtatással törte meg a vasárnap első órájának éjszakai sötétjét. Ugyanezzel az erővel törte meg a családtagjaim álmát is. "Ki az ilyenkor?", "Mit akar?" - szaladtak össze a kérdések, de ugyanezzel a lendülettel járta át a békés családi otthont egy hűvös érzés: a félelem.

Magába kerített az érzés, amikor megelevenedett a sok évvel ezelőtti emlék, amikor még otthon laktam Édesanyámnál és az éjszaka közepén megszólalt a családi ház riasztója. A balga és végtelenségig naiv érzés, hogy apám már külön költözött és majd 15 évesen én védem meg az anyám és a pici öcsém minden betolakodóval szemben.

Jött is az ösztön mozdulat, a felbátorodás kicsiny lángja - kukucskálón elsőként meglesni, ki az éjszaka vendége. Fekete ruhás, sisakos férfi, valami kezében levő pittyegő eszközzel. Még mindig az ébredés kómájában, a "Nem nyitunk ajtót sisakos embereknek" jelige alatt három lépést tettem hátra. Bátor volt ellenben az apám, akit hajtva a jól ismert energia már nyitotta is az ajtót, hogy kiderítse mit akar az idegen. Eltévedt az ételfutár. A 2 perces történet itt zárult le azzal, hogy visszaállt a béke érzete a családi szférába. Olyan gyorsan oldódott és illant el a félelem, amilyen gyorsan jött. Egy furcsa gondolat, azonban felütötte bennem a fejét, amit a korábbi napok inspiráltak:

A Halál nem kopog.

Az egy olyan furcsa szerzet, amit nem állít meg egy ajtó az éjszaka közepén, sőt útbaigazítást sem kap a legbátrabbaktól, mert eltévesztette a lépcsőházat. Nem. A Halál lopva jár, tökéletes álcában, a legnagyobb Úrként a világban. Átjárja a teljes magabiztosság, hogy kénye-kedve szerint szakíthat meg bármilyen emberi kapcsolatot legyen szó családi viszonyról, barátságról, újonnan kibontakozó kapcsolatról. Átjárja az a hűvös felsőbbrendűség, hogy önkényesen ragad el bárkit, bármikor, ezzel komoly törést és űrt hagyva maga után. Nem szeretünk belegondolni abba, hogy a nap bármely percében állhat a hátunk mögött, várva azt az általa számunkra tökéletesnek vélt alkalmat, hogy táncba vigyen minket. Szándékosan, kisgyermek módjára fülünket és szívünket becsukva utasítjuk el az ilyen típusú gondolatok legapróbb magját is, a nagyobb boldogság és fals nyugalom érdekében. Kizárjuk a tudatot, hogy elveszíthetjük a hozzánk közelálló rokont, barátot, szerelmet, akihez érzelmileg kötődünk, és aki nélkül nem akarunk jövőt látni, nem csak azért, mert nem nőttünk még fel érzelmileg a helyzethez, hanem, mert nem akarjuk, még csak pillanatnyi, képzelt szinten sem megélni, hogy az a sok jó, amit a másik létezése nekünk a mindennapokban ad, egyszer megszakadhat.

A Halál nem téved.

Ő Nem fog elnézést kérni és átcammogni a szomszédba, mert benézte a házszámot a kis elektronikus eszközön, amin kapja a címet, amire ki kell szállnia. Ez benne a csodálatos: a maga különös módján a

Halál megtanít minket élni.

A Tudat, hogy nem vagyunk Istenek, a tudat, hogy nincs egy varázslat, ami örök életet ad, alakul egy mély tehetetlen érzéssé, ami suttogva ereszt gyökeret a lelkünkben, amit a mindennapi stressz éppen addig tesz láthatatlanná és feledhetővé, amíg nem találkozunk vele egy betegség, egy szerettünk, vagy ismerősünk elvesztésekor.

Mert az orvosi diagnózis arról, hogy meghalunk, akkor válik biztossá, amikor megszületünk.

Ez a tény az, ami a legerősebb motiváció és erő kell, hogy legyen bennünk. A vágy arra, hogy megtapasztaljuk a lehető legtöbbet, amíg megtehetjük. Utazzunk, tanuljunk, érezzünk, ÉLJÜNK. Kihasználni a ’senki-sem-tudja-meddig’ adta tudatot, ameddig még itt vagyunk. Mert Buddha-nak igaza volt, amikor azt mondta: "Az a baj, hogy azt hiszed van időd".

Ami jó, hogy a magasztalt Halál sem tud mindent.

Nem tudja elvenni ezt az őserőt, amit a fenti gondolat ébreszti. A magunkba és a pozitív jövőbe vetített hit apró darabkáit. Továbbá nem tudja megszüntetni azt, amit az élet köttetett, hiszen nem tud valakit teljesen elragadni tőlünk, mert a szeretetet nem tudja kitépni. Nem tudja elmosni az emléket a másikról, amikor az őszintén velünk nevetett, amikor mesélt, amikor tanított. Nem tudja kitörölni a lelki kapcsolatot, az őszinte tiszteletet és még mélyebb szeretetet, amit éreztél nemcsak akkor, amikor a másik az utadat segített egyengetni, vagy megölelt.

Ahelyett, hogy féled, vagy kihívásként tekintenél rá, inkább Ünnepeld a halált. Ünnepeld mert legyőzni úgysem tudod. Ahhoz Ő túl erős ellenfél. Ünnepeld, mert miatta élheted meg az életet szépnek azáltal, hogy

Ő a keserédes viszonyítási pont, ami lebeg a csoda pillanataid felett.

Ünnepeld továbbá a Halottad. Légy szíved mélyéről hálás, hogy ismerhetted, hogy ölelhetted, hogy részed lehetett. Sirasd meg, de ne felejtsd el a szépet, amit Vele megélhettél. Gyászolj, de engedd, a boldogságot felülkerekedni, hogy egymás által szebb életet éltetek.

A legfontosabb pedig, hogymég erősebben ünnepeld az Élőt.

Tanulj a Haláltól és ne holtában küldj valakinek virágot, mert sajnálod, hogy már nincs az élők között, hanem köszöntsd  most, amíg melletted van. Ne utólag bánkódj, mert nem beszéltél vele, hanem tedd meg ma, tedd meg most.

Mert a mostban van időd.

3 views0 comments

Recent Posts

See All

Határon